Választott tantárgyak

A VÁLASZTOTT TANTÁRGYAK 2012-13-AS TANÉVRE

A XXI. század rohanó világában, a gépek, a számítógépek, a filmek agresszív hatáskörében, egyre nagyobb szükségét érezzük annak, hogy a gyermekeknek alternatívát biztosítsunk olyan tevékenységek végzésére, amelyek személyiségük fejlődését elősegíti.

Az általunk javasolt választott tantárgy-tervezet figyelembe veszi a gyerekek életkori sajátosságait, érdeklődési körüket, játékos, színes és változatos gyakorlatokon keresztül fejleszti azokat az alapkészségeket, amelyek az írás olvasás elsajátításában is szükségesek. Fejleszti a finommotorikát és a szem-kéz koordinációt. Kiküszöböli az izomtónus szabályozási problémákat, fejleszti a vizuális képességeket. Egyik célunk fejleszteni a szépérzéket és az igényességet.

Vegyük körül a gyereket szépséggel, így átélhetővé válik számukra, hogy a világ szép. A mi feladatunk, hogy kiemeljük és megláttassuk a szépet. Következetesen kiemelve a szépet, környezetünket is úgy alakítjuk, hogy az is ösztönző legyen a gyerek számára, hogy saját munkáját is gondosan, szépen készítse el. Ez a törekvés belső igénnyé válik, amely esztétikus hajlamú felnőttet formál.

OSZTÁLY VÁLASZTOTT TANTÁRGY NEVE HETI ÓRASZÁM TANÍTÓ/TANÁR
P.A. KIVÁNCSIAK KLUBJA 1 Sárdi Szidónia
P.B. JÁTÉKOS TORNA 1 Szász Krisztina
I.A. DRÁMA PEDAGÓGIA 1 Geréb Harmat
I.B. OLVASÓ MÚHELY 1 Jakab Hajnal
I.C DRÁMA PEDAGÓGIA 1 Sándor Csilla
II.A. MINŐSÉGI NEVELÉS 1 Boros Ildikó
II.B. PAPÍRFANTÁZIA, ORIGAMI 1 Imre Ibolya
III.A MINŐSÉGI NEVELÉS 1 Kovács Mária
III.B. MINŐSÉGI NEVELÉS 1 Biró Ibolya
IV.A. MINŐSÉGI NEVELÉS 1 Nagy Enikő
IV.B. MINŐSÉGI NEVELÉS 1 Bándi Réka
V.A,BVI.A,BVII.A,B SZÁMÍTÓGÉP A BARÁTOM, INFORMATIKA 1 Biro Ágnes
VII.A,B GYAKORLATI MATEMATIKA 1 Szász-Köpeczi István
VIII.A,B GYAKORLATI MATEMATIKA 1 Nagy Jenő
VIII.A. IRODALOM ÉS ÉLET 1 András Teréz