Szerző: Bejegyzés időpontja:

Egri barátaink látogattak meg

Testvériskolánkból, az Eszterházy Károly Gyakorló Iskolából a VII osztály látogatott el pár nap erejéig Erdélybe.

Eger

Csütörtökön (okt. 5) meglátogatták iskolánkat.  Találkozhattak a régi, jó barátok és olyan gyerekek is, akik csak telefonon keresztül ismerték egymást, vagy tartották a kapcsolatot. Ittlétük rövid volt, de a gyerekek számára nagyon értékes pillanatok voltak.

Egy kis előadással közösen emlékeztek meg az aradi 13 vértanúról, majd közös pizzázás közben boldogan nevettek, viccelődtek és a szívószálból is ,,érdekességeket” építettek.

Városnézési sétánk közben, megismerhették városunk nevezetes épületeit, iskoláit, szobrait, legszebb termünket: a városháza dísztermét valamint a Székely Támadt várban berendezett Mini-Erdély parkot.

Pénteken néhány gyermek élt a felajánlott kirándulás lehetőségével, ami Csíkszereda- Szent Anna-tó útvonalon zajlott.

Hisszük, hogy kellemes emlékkel gyarapodtak a gyerekek, barátságaik szorosabbak lettek, hálásak, hogy ennyi időt is együtt tölthettek. Idei találkozásunk mottója:

,,Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk/ Mi egy vérből valók vagyunk”!

Farkas Ibolya osztályfőnök