Történelem

Az iskolánk története

Iskolánk ,, elődje ’’ a valamikori Római Katolikus Népiskola volt, amely a városközpontban működött. Ez az intézmény az 1948- as államosítás után felvette a ,, 2-es számú Általános Iskola’’  nevet.

A 60-as években jelentős méretű iparosítás kezdődött, aminek következtében Udvarhely lakosságának a száma megnőtt. Létrejött a cérnagyár, matricagyár, készruhagyár, élelmiszeripari gépgyár,  megnőtt a munkalehetőség, hiszen a környékbéli települések munkaerejét vonzotta a város.

Ebben az időben Udvarhely lakossága megnégyszereződött és társadalmi szerkezete megváltozott. Új lakónegyedek jöttek létre, mint például a Tábor negyed. Kezdetben az új lakótelepről a gyermekek lejártak a központi 2-es iskolába, ám ott csak 7 osztályterem volt, amiben két váltásban jártak tanulni. Még a két váltás sem volt elég, megszületett az igény egy új tanintézmény építésére amelyet ez alkalommal a Tábor negyedeseknek építettek- napközivel együtt.

Az építkezési tervet 1964-ben fogadták el, a felépített intézményt 1973 január 13-án adták át.

Az épület 16 tágas, világos osztálytermet foglalt magába, két laboratóriumot és a szükséges mellékhelységeket. Beiskolázta a negyed fiataljait. Kezdetben kellő befogadó képesnek tűnt.

Hamarosan kiderült, hogy a Tábor negyed lakossága olyan mértékben növekedett, hogy megjelentek a 40-45-ös létszámú osztályok. A diákok három váltásban jártak, az iskolacsengő megszólalt reggel 9-kor és estig zajlott az oktatás. Optimális befogadó képessége az iskolának 430 diák, míg voltak évek, amikor a kapun  naponta több, mint 2000 tanuló járt be.

A létszámprobléma akkor oldódott meg, amikor felépítették a Bethlen negyedben a Móra Ferenc Általános Iskolát és megoszlottak a gyermekek a térségben.

Íme eredeti terv szerint
így kellett kinézzen az új iskola

 Manapság így néz ki

 DSCF0088  ősz (2)