Szerző: Bejegyzés időpontja:

Kész van az iskolakert!

2o13juli-8

ORBÁN BALÁZS VARÁZSKERTRŐL

Négy hónapos munkánk  eredményeként immár mondhatjuk, hogy tárt kapukkal várja a 2013/2o14- es tanév elején diákjait az Orbán Balázs varázskert! Büszkék vagyunk a megvalósításunkra, ezért összefoglaljuk a befektetett munka mozzanatait.

Régi álmunk látszott körvonalazódni akkor, amikor 2013 március végén azt a hírt kaptuk, hogy a MOL ROMANIA ÉS A POLGÁRTÁRS ALAPÍTVÁNY A ZÖLDÖVEZET PROGRAM keretén belül támogatja azt a pályázatunkat, amely az iskola melletti kis területből varázsol játékra, kikapcsolódásra, tanulásra alkalmas iskolakertet. Nagy lendülettel fogtunk neki és hatalmas örömmel, odaadással, lelkesedéssel dolgoztuk végig a négy hónapot. Láttuk, amint kezünk közül tűnik elő minden gyermek álma. Mozzanatokként a következő események főszereplői lettünk:

ÁPRILISBAN:

- megtakarítottuk a területet , előkészítettük a munkálatokra. Összeszedtük a kavicsokat- köveket- törmelékeket, régi növényi maradványokat, elegyengettük a talajt,

- felkészültünk a növények betelepítésére, termőföldet hozattunk, gödröket ástunk és sáncokat húztunk jelezvén, hogy hová fogjuk ültetni a növényeket,fákat, bokrokat ültettünk, azokat folyamatosan öntöztük,

- közben rendíthetetlenül gyűjtöttük a hulladékpapírt és a PET- palackokat!

MÁJUSBAN:

- Gyomláltunk, öntöztünk, Jóska bácsi kaszált, mi gereblyéltünk és a komposzt ládába gyűjtögettünk,

- Felhelyeztük a kertre a névtáblánkat , hogy minden arra járó tudja: itt varázskert készül,

- Megünnepeltük számos  környezetvédelmi  tevékenységgel a Változatosság Világnapját május 22- én : ,, Egy ember-egy fa  ’’ vers –mese –kisdolgozat írással / ,,Ültessünk fákat ! ’’ rajzkiállítással / ,,Aktuális környezeti problémáink’’ tudományos üléssel,

- közben folyamatosan gyűjtöttük a hulladékot!

JÚNIUSBAN:

-  A kert egyik sarkába sziklakert került, hogy a magas vidékekre jellemző növényeket is láthassuk,

-  Lefestettük a komposztládát,

-  Helyére került ideiglenesen a kerti bútorzat : 5 pad és 2  hinta

-  A bejárathoz felállítottunk egy olyan információs táblát, ahol saját képeinkkel találkozhatunk (amint dolgozunk) és olvashatunk az iskolakertben fellelhető növénytársulatokról.

JÚLIUSBAN:

-  Végleges helyükre kerültek a bútordarabok, játékszerek,

-  a talajt utolsó simításokkal láttuk el, hogy ne látszódjanak a munkálatok nyomai : feltöltöttük termőfölddel  és ismét elsimítottuk ( vagyis ezt nem mi, hanem a nagy gép végezte).

ÖSSZEGZÉS :

-   a projekt lebonyolításában részt vett mind a 486 diák ( gratulálunk! ),

-  a tevékenységeket Gábos Anna biológia tanár és Nagy Mária adminisztrátor vezették ( csak így tovább!),

-  fő támogatóink a MOL Romania és a Polgártárs Alapítvány voltak (hálásan köszönjük!),

-  az iskolakertet használhatja minden pihenni vágyó gyermek és felnőtt, iskolai és iskolán kívüli tevékenységre,

-   mindenkinek kötelessége a legnagyobb gonddal őrizni a kert épségét- szépségét !

-          folytatás következik…

 

Gábos Anna projektfelelős