Tanévzárás 2019

Utolsó iskolai nap Gábos Anna igazgatónő így kezdte az ünnepi beszédét:

,,Szeretettel köszöntök mindenkit ezen a várva-várt pénteki reggelen, amikor a leköszönő  tanévet elbúcsúztatjuk. Befejezünk egy olyan szép munkát, amit ezelőtt 168 nappal kezdtünk  egy szeptemberi reggelen és 34 héten keresztül ápoltunk. Iskolai életünk pihenőjéhez értünk, amikor letesszük a könyvet- füzetet- iskolástáskát és a jól megérdemelt nyári vakációra széledünk szét.

Az ablakból kinézve láttam ma reggel,  hogy széles mosollyal jöttetek be a ceruzakapun, ugra- bugra lépésetek azt üzente, hogy imádtok ma iskolásoknak lenni, sőt nem jöhet ma olyan felhőszakadás, ami elrontja a kedveteket. A levegőben lebeg az a mondat, amivel fogom zárni a mai gyülekezetünket, ami valahogy így hangzik, hogy Ó, IÓ, CIÓ,ÁCIÓ,KÁCIÓ, AKÁCIÓ és VAKÁCIÓ!!! Igen, a mai nap tőlem útlevelet fogtok kapni egy kis útravalóval, menetlevelet  a hegyek- völgyek-strandok- kirándulások felé. Tudom, várjátok a szabadság , pihenés és gondtalanság idejét, amikor nem csenget az óra és nem kell a kakassal kelni. Tudom, az utóbbi napok nagy melege és a 9 hónap fáradsága rátelepítette a Lacit a nyakatokra, csak akkor villan fel a szemetek, amikor azt halljátok a rádióban, hogy szombaton nyílik a városi strand.’’

A folytatásban még sok minden elhangzott, amitől még szebb lett ez a vakáció illatú nap. Dicséretek, méltatások, tanácsok, felelevenítések- mindez a nemes cél érdekében: jöjjön már a vakáció. Az ünnepség a nyolcadikosok búcsúztatásával ért véget, hisz velük nem fogunk találkozni az őszi tanévnyitón!